Karácsonyi Requiem

Hogy mennyire féltem a mostani Szentestétől talán magam sem tudom megfogalmazni. Féltem az érzésektől, amelyeket nem hagytam kibontakozni, féltem a most csírázó árvaságom megélésétől, féltem az egyedülálló anya magányától. Mindhiába festettem az Ördögöt a falra, szerencsére csak egy arcüreggyulladással tudott beletaknyolni a Karácsonyomba.

Nem maradt időm a szomorkodásra. Kaptam csillogó szemű, boldogságtól ujjongó 3 évest,meglepetten örömködő barátot, szerető családot, igazi Karácsonyi ebéddel, melyet én ha Jamie Oliver könyvvel fekszem-kelek sem tudnék elkészíteni.

Csendesen meghitten, elvonulós, közös éneklős, gyerek kacajtól hangos ünnepeket kaptam. Ajándékul sok-sok felismerést és kedves ráeszmélést, ki vagyok.

Karácsonykor Anyu vagyok, aki dühösen veszekszik a mosogatóval, hogy már megint megtelt. Anyum bársonyosan sima, könnyen szálló hajával, dobálom a fejem és tiltakozom a konyhai rabszolgaság ellen, amely vehemencia egészen meghatja a tükörképemet.  Apu vagyok, amikor teljes átéléssel mutatom meg a gyerekemnek Mozart Requiem szimfóniáját és éneklem a régen énekelt dallamokat megkarcolt hangommal, és gyermekem ránk jellemző áhítattal adja át magát a zene varázsának. Apu vagyok, aki ha vendégségbe megy a fél boltot és a komplett hűtőt elviszi, biztos ami biztos alapon, de 3 pulcsit is biztosan, mert mindenhol hideg van. Anyu vagyok, aki a gangra sem ment ki kócos hajjal, így én sem vihetem ki a kukát csillámos hajcsatt nélkül. Apu vagyok, amikor én nevetek a leghangosabban. A szüleim vagyok, amikor a tesóm lábát betakarom, nehogy megfázzon a 26 fokos lakásban.  A múltam és a jövőm egyszerre vagyok, a szüleim és saját magam vagyok aki felépítettem, egymástól el nem választhatóan.

Idén mindenki együtt volt Szenteste, és mindenkit átjárt a köszönet a másikért, hogy épen és egészségesen velünk van, együtt lehetünk. Együtt voltunk és ez volt az igazi varázslat, drágán, de idén megtanultuk értékelni a közös ünneplés boldogságát.

Munka fronton terveim vannak, az előző év dühös, szüffrazsett magányához képest, kinyílt, álmokkal, célokkal teli motivátorkazán vagyok.

A munka tisztít, felemel, lefoglal agyat fókuszra csábít. Egészen más dimenzió a mostani építés, mint az, amihez tavaly kezdtem neki. Immár élvezem minden mozzanatát, ámulok magam is azon amit felépítettem, felépítettünk együtt az oktatókkal, és immár Zsófival építjük közösen. A közös munka, az együttalkotás öröme megrészegítő hatással van rám, jobban, mint bármilyen St. Andrea Napbor egy- egy fáradt este után.

Csattan a kezem alatt a billentyűzet, füstöl a monitor. 2020-ban berobban a Ma-Mi Műhely, piaci túlkínálatot csinálunk az anyuka programokból. Elégedett vagyok, és hálát érzek az elmúlt 365 nap kihívásainak, a rám szabott terheknek, a nekem adott pofonoknak. Nem csinálnám másként,minden jó ötlet volt, még a 100 nm-t lemázolni puszta kézzel is, pedig azt de utáltam. Vállalkozó vagyok, anya vagyok, egyedülálló vagyok, és/de létre hoztam valamit, ami másoknak örömet, élményt, napi célt ad akár. Mit akarhatnék ennél többet szakmailag? Kevesebbet maximum.

Hálás vagyok ennek a Karácsonynak, sokkal többet adott, mint remélhettem volna. Megbecsülöm amim van….míg van, mert tudom a holnap bármit hozhat…. de ha szeretteink velünk vannak, bármilyen holnappal elbírunk, ezt is megtanultam.

Remélem másnak is adott és tanított az idei ünnep, biztos ami biztos a öleld meg a melletted ülőket, abból baj sosem lehet.

Boldog Karácsonyt kívánok!