Munkaterápia

Elszaladt egy november, bár az elszaladt érzés nem igazán helyénvaló, minden nap egy hétnek tűnt annyira sok minden sűrűsödött bele. November 14-ig a napok eseményeire nem is igazán emlékszem. Az agyam tompa homállyá kente a fejemben az Apum temetése előtti őrületes, szanaszét rohanós, mérhetetlenül ténytagadó elmeállapotom akkori zakatolásait.

Akkor már nagyban építettük, szépítettük a Bodza Villát, most már 4 hét messzeségéből látom, méla csendben, Zsófihoz képest lassított felvételszerűen tettem a dolgom, költöztem be a villába. A villa gyönyörűségét melankolikus passzivitásban, kívülállóként szemléltem. Nem tudtam, mertem elhinni, hogy ez lesz a Ma-Mi Műhely új otthona, mint egy riadt kismacska lestem minden „bokor” mögé, vártam a pillanatot amikor kiderül, mindez illúzió csupán és én vagyok az, akinek sosem lesz szerencséje. Az ebben az időszakban tanúsított mérhetetlen passzivitásom nem gondolom, hogy túl megnyerő lehetett az üzlettársaim számára, de szerencsémre (és mégis van) megértő és kedves társakra leltem, akik meghagyták nekem a feltápászkodásra szükséges időt és felsegítettek, hogy hadba álljak. Apum temetése előtt 2 nappal, pont a villába vittük fel a bölcsődébe vásárolt mini székeket és asztalokat mikor váratlanul érkezett és leterített az elmém sötétsége. A szakirodalom talán idegösszeroppanásnak hívná, én a félelem és köd, a kilátástalanság szkafanderének. Egy olyan állapotnak, amelyre nem tudtam befolyással lenni, és életemben először igazán rettegtem hogy nem tudok felállni, csak kívántam legyen ennek vége, és sírva, nyüszögve, majd minden éber pillanatban telefonon státuszolva beszéltem a drága pszichológusommal, majd 12 és utána 16 órát aludva,barátnőm levesétől és sok aggódó szerettem erejének köszönhetően kicsit megerősödve tudtam rá két napra eltemetni az utolsó szülőmet is.

Ahogy az lenni szokott, utána megkezdődött a tisztulás, az építőmunka lajhár lassúsággal. Napról napra több fényt engedett be a szürkefátyol mögé az elmém, napról napra tudtam növelni az aktivitásom is.  Egyre inkább visszatértem az élők közé és ültem nyeregbe, megkezdődhetett a Bodza Villa marketing és értékesítési tevékenysége. Teljes skizofrén állapotban interjúztam és vetítettem a siker faktort és táncoltam a kamerák fényében, voltam ismét a Jakupcsekben is, rádióztam is és a rendkívül sok sminknek köszönhetően a belső háborúról vajmi csekély tükröződött vissza.

A nagy dobást azonban a We love Budapest interjúja hozta meg, remek cikk és csodás képek születtek eredményül. Napi 10 óra telefoncsörgés, üzenetváltás lett az eredménye. Váratlan volt a cikk okozta siker. Közben a háttérben Zsófi küzdött a szervekkel, kormányhivatal, ÁNTSZ, katasztrófavédelem, tűzoltóság, érintésvédelem és talán a sornak még nincs vége. Tudniillik nem volt még az országban ilyen baba-mama komplexum, piaci elsőnek lenni annyit is jelent, hogy rajtunk alakul ki a jogszabály. Szóval magunk is és az összes felügyeleti hatóság most tanultuk meg, minek-mivel-mely területtel és persze hogyan kell összhangban lenni. Több száz óra idegeskedés, rengeteg jogszabály, sexy tűzöltók majd egyéb szakértő férfiak és más kevésbé sexy elektromos mérnök férfiemberek adták egymásnak a  Bodza Villa kilincsét.

Mink, a szőke és a barna két riadt kismadár minden alkalommal teljes ideg delíriumban, gombócnyi gyomorral, jogszabályi könyvet és dokumentumot kezünkben morzsolgatva, Szamos cukrászdából frissen hozott gőzölgő péksüteménnyel és teljes glancban vártuk a szerveket nap nap után. Reménykedve, hogy talán ez lesz utolsó auditor látogatás. Erőlködésünk tök hiábavalónak bizonyult, nem lett kevesebb intelem és megfelelési lista….a sütit is mindig mi ettük meg . Immár két hónapja gurítjuk a piros szőnyeget a szerveknek….talán már van fény az alagút végén, talán nemsokára végre ott tartunk, hogy behűthetem a Veuve Clicquot pezsgőt. A várakozás és tehetetlenség eszméletlen feszült időszakában megmérettetik a munka kapcsolatunk már az elején Zsófival. Nagyszerű megélés, hogy az egymásnak feszülés, amolyan csajos piszkálódás helyett, az egymás vállán sírás-zokogás és verbális outcome szituációkban vezetjük le a feszültséget, folyamatosan erősítve az egymásra támaszkodás meglétét és a hitet ennek a csodának, a Bodza Villának meg kell születnie. „Mi félénk” hangoztatjuk egyre többet és valóban érezzük azt, hogy a mi duónk valami egészen extra energia és termelékenységi szinten mozog, nekünk is tanulnunk kell a közös munkát, magunk is újak vagyunk a nem egyedüli szüffrazsett harcos, hanem csapat harcos szituációban.

Közben megkezdődtek az ingyenes nyílt napok is, a várakozásainkat abszolút felülmúló érdeklődéssel. A Ma-Mi Műhely új helyszíne, a Bodza Villa mindenkit elvarázsol, aki egyszer eljön ide, biztosan többször lesz látogatónk ezt már most látom. A napról napra gyűlő anyuka és baba vendégsereg fokozatosan tölti meg a helyet és a szívem melegséggel. Amikor a babaszínház előadásával 30 torok énekelt együtt, na akkor a könnyeim záporoztak a meghatottságtól. Ez volt a vágyam, egy ilyen hely egy ilyen varázslat megteremtése, és csodás érzés az alapítójának lenni.

Készülök már a januárra, sőt már a nyári táborokat kezdem előkészíteni. Rengeteg program és kikapcsolódási lehetőség lesz, alig várom, hogy mindet megmutassam..de addig is, picit visszább veszünk a sebességből, a Karácsony közelsége és puha bekuckózása a mi munkamegszállottságunkra is rányomja bélyegét, lassan pihenni megyünk kicsit….de addig is maradjatok velünk, az online felületeink izzani fognak az újdonságoktól.

Kellemes Karácsonyi készülődést mindenkinek!