Vállalkozás indítás 8. rész

De miért?!?!?! Avagy őszintén a belső fűtőanyagomról….

Amikor februárban elkezdtem a Ma-Mi Műhely megvalósítását, akkor 3 gigantikus flipchart papírt egymás mellé ragasztottam a falra és felírtam….mindent. Állomások, teendők, határidők, cégnevek, szponzorok, célok stb. Idegen szemnek ez egy nagy kulimáz lehetett, semmi több…nekem azonban valami egészen mást. Az álmom stációit, gondolatait. IMÁDOM A LISTÁKAT! Nagy listaíró és feladatíró  vagyok. Ez talán a multiban töltött évek miatt alakult így ki bennem. Valahogy, ha leírtam valamit, onnantól kezdve kézzelfoghatóvá, sőt egyből struktúráltabbá is vált.

Itt álltam most ezen falam előtt és szemeztem az előttem álló papírokkal. Azt hiszem készen vagyok. El sem hittem, hogy amit terveztem, megvalósítottam. Én. Magamtól. Saját ötlet. WOW.

Több félresikerült irány és gondolat volt, illetve volt amit el kellett halasztanom (pl webshop és szépségszalon) mert nem volt kapacitásom vagy elfogyott a pénzem. De a Műhely…az elkészült. Május 2-át írtunk éppen. Magam sem hittem volna, hogy egy héttel a megnyitó előtt elkészülök. Pár apróság, például valamilyen szegélyvédő burkolat megoldást kellett találnom a mászókára… este rá is jöttem a megoldásra. Jógamatracot vágtam szét és azt rögzíttetem az élekre, tompítva azokat, nehogy a kicsik beüssék a fejüket. Már tényleg csak pár ilyen részletmegoldás maradt hátra. Felkerült a falra egy nagy kör alakú Ma-Mi Műhely logó, pont oda ahogy szerettem volna. Áhítattal bámultam, lerogytam a szőnyegre, amit előző nap cipeltem be a szállítófickóval és körbenéztem… annyira gyönyörű lett.

Készen voltam az órastruktúrával, és folyamatosan töltöttem fel a bemutatkozókat a honlapra, állítottam össze az árakat, a házirendet, a tudnivalókat. Finishben voltam a kialakítással, a koncepcióval azt gondoltam nagyot dobbantok majd.

A megnyitóra készen volt a menetrend. Összehakniztam egy csomó tombolát, felajánlást. Kiállítók, rétesesek, sütisek. Ezer lufi és csinnadratta. Nagy dolog, nagy dolog ez nekem. Lelki szemeim előtt kígyózó népeket, utcán hömpölygő tömegeket láttam. Féltem, kevés lesz az áru, a tej, cukor, kávé, rágycsa, pelenka hegyek, melyekből bevásároltam.

Média cirkuszt láttam és azt hallottam mindenhol és mindenki a Ma-Mi Műhelyről beszélnek. Mindenki azt várja nyisson végre meg, hogy a hisztérikus eufóriában levő édesanyák birtokba vehessék…

…Innen mesziről visszanézve, azt hiszem a saját hisztérikus eufóriámat vetítettem ki. Nem létező tömegeket és sorokban kígyózó vendégeket láttam, mert látni akartam. Mert nem tudtam elképzelni, hogy másként lesz, hogy másként lehet. Az elszántságom, a hitem, a célom most itt már kézzel fogható eredményt produkált. MEGCSINÁLTAM! Olyan lett, pontosan ugyanolyan, amilyennek februárban megálmodtam. Minden polc, kiegészítő, bútor az egyedi színvilág, a Műhely stílus és babapraktikum jegyében került  a helyére. Mondhatom, hogy volt egy enyhe mániákus beütésem, ahogy megalkottam, eltántoríthatatlan voltam, és ezt az engem jól ismerők pontosan tudták és látták….de senki nem értett. A magányos világmegváltó anya, a meg nem értett „zseni”, aki egy kicsit megőrült. Én értettem, hiszen tudtam, hogy a magam 34 éves mivoltának be akartam bizonyítani, hogy tudok valamit, hogy képes vagyok létrehozni valamit, ami nagy és fontos…és jót teszek vele. Annyi sok év után, hogy nem mertem a magam útjára lépni, önmagam lenni… egyszerűen kellett egy ekkora atomrobbanásos önmegvalósítás.  

Amióta az eszem velem van, fűt a segítés szelleme. Amióta látok, a legapróbb szenvedés, vagy egyetlen könnycsepp láttán is azonnal elérzékenyülök, elönt az együttérzés (eléggé idegesítő néha hogy folyton bőgök), a segíteni akarás. Amióta tudok tenni, teszek a közösségért. Húsz évesen önkénteskedni kezdtem. Volt, hogy az összes szabadidőmet, estémet mások megsegítésével töltöttem, volt hogy külföldre vittem csoportot, vagy táboroztattam sok hétig kisgyerekeket. IMÁDTAM.

 Aztán persze jött a szerelem, a házasság majd a dolgos évek és ezekre már nem jutott annyi idő, de amikor tudtam becsatlakoztam a multi cégem önkéntes lehetőségeihez. Mert Én szeretem az embereket. Alapvetően naívan, kedvesen, bizalommal állok mindenkihez… hiszek az emberekben, az emberi jóságban és ebben eltántoríthatatlan vagyok, pedig volt egy párom, ki 7 éven keresztül próbált „észhez téríteni”, sikertelenül.  A 30. születésnapomon, azt kértem, hogy rendezzük egy igazi nagy kerti partit, egy girlandos-hangos-zajos bulit. Akiket meghívtunk,tőlük azt kértem, hogy a Dévaványai gyermekotthont támogassanak azzal az ajándékkal, felajánlással amit az én születésnapomra költenének, mert nekem az az ajándék, ha tudok másoknak segíteni.Mindeki megmozgatott minden követ, kavicsot, padlást, kapcsolatot…. egy pick up teherautó minden zeg-zuga megtelt adományokkal, a vadiúj Miele mosógép már nem is fért bele <3 . Életem meghatározó élménye volt. Adni és másoknak segíteni, könnyeim potyogtak(mindig bőgök mondtam), ahogy láttam, a vagy egy boldog gyereket, kik ugrálva segítettek a teherautó kipakolásánál.

Szóval valami ilyen belső indíttatás, belső tenni vágy, jó akarás volt az én fűtőanyagom. A jót tenni érzés, és az hogy azt éreztem tudok örömet és segítséget adni az édesanyáknak a Ma-Mi Műhellyel. És talán balga csacsiság, talán bugyuta világmegváltó hősködés lehet egy külső szemnek,hogy a kis megtakarításom mások boldogítására fordítom…talán az is, tényleg hülyeség…. de ennél felemelőbb érzés nem igen adatott meg még nekem, ilyen alkotási láz, ilyen munka bírás és kreativitás még soha- de soha nem volt a birtokomban… és még az is lehet, hogy egyszer vissza kell menjek egy multivállalathoz robotolni.  Ámde, akkor már sok száz mosoly lesz a tarsolyomban, amit mind a Ma-Mi Műhely okozott…filozofáltam egyik nem alvós éjjelemen, a megnyitó előtt egy héttel.   

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük